ReachingGoals.life

Egy tudatosabb életért.

CÉL

(főnév)

megvalósítandó eredmény, kívánatos állapot.

Sokan már ott megakadunk, hogy megfelelő célokat állítsunk az életben.

De vannak olyanok is, akik tisztában vannak ugyan a céljaikkal, mégsem érik el azokat.

Előfordult már veled, hogy tudtad mit szeretnél elérni, esetleg még azzal is tisztában voltál hogyan kellene ezt csinálnod, de a végén mégsem sikerült? Ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül. Az emberek nagyrésze álatlában a folyamatban akad el. Talán a motivációnk hagy alább, talán a körülményeink vagy a prioritásaink változnak meg, esetleg az első sikertelen próbálkozás után feladjuk. Akármi is legyen az oka, a célok megvalósításának folyamata tanulható.

Nekünk CÉLUNK, hogy olyan gyakorlatias eszközöket adjunk az emberek a kezébe, amelyek segítenek abban, hogy egy tudatosabb életet éljenek, és ezáltal sikert érhessenek el az élet bármely területén.

PROGRAMJAINK

1. StartPlus Program

Kiknek ajánljuk:

Egyetemisták, fiatal felnőttek, pályakezdők

Rövid leírás:

Mik a siker feltételei?  Miért lesz valaki sikeres, mások pedig nem?  Mitől függ a sikerünk, függetlenül attól hogy nekünk mit jelent ez?  Miért van az, hogy kitűzünk célokat, melyek soha nem valósítunk meg, noha pontosan tudjuk mit kellene tennünk ezért?  Milyen a viszonyunk a pénzzel? Na és az idővel? Mi az, amit már most meg tudunk tenni, hogy jobb viszonyt alakítsunk ki, mind a pénzzel mind az idővel? Hogyan tudunk tudatosabbak lenni a pénzügyeink terén, már fiatalon is?

Többek között ezekre a kérdésekre ad választ ez a tanfolyam. A sikerünk kulcsa ugyanis a napi rutinunkban keresendő, abban ahogy napi szinten gondolkodunk és dolgokat teszünk. Alakítsd ki már most a megfelelő gondolkodásmódot, és légy tudatosabb az élet minden területé! Építsd be a napi rutinodba a sikert!

Ha kiváncsi vagy a további részletekre, vedd fel velünk a kapcsolatot!

2. StartPlus Junior Program

Kiknek ajánljuk:

Gyerekek, Tinédzserek (14 – 18 éves korosztály)

Rövid leírás:

A StartPlus Junior program egy olyan önismereti és személyiségfejlesztő tanfolyam, amelyet kimondottan gyermekek számára fejlesztettünk ki. Ez a program elsősorban arra hivatott, hogy segítsünk a gyermekeknek a mindennapi életükben felmerülő problémák megértésében és hatékonyabb megoldásában, ezáltal egy felszabadultabb életet teremtve számukra.

A tanfolyamnak két fő célja van: Elsősorban az önismeret, vagyis segíteni a gyermekeknek megismerni saját személyiségüket, temperamentumukat, erősségeiket és egyéni motivációjukat, illetve ezután megtalálni a számukra legmegfelelőbb módszert arra, hogyan használják ki személyes adottságaikat. Másik célunk egy tudatosabb élet kialakítása, azáltal, hogy olyan dolgok fontosságára hívjuk fel a figyelmet, amelyek bár minden nap jelen vannak a gyermekek életében, mégsem tulajdonítanak nekik nagyobb jelentőséget (például: a környezetünk befolyása, szavaink ereje, önfegyelem és felelősségvállalás, stb.)

Ha kiváncsi vagy a további részletekre, vedd fel velünk a kapcsolatot!

3. Kommunikációs tréning

Kiknek ajánljuk:

Egyetemisták, vállalatok, csoportok 

Rövid leírás:

Előfordult már, hogy úgy érezted nagyon világosan fogalmaztál, de a másik fél teljesen mást értett az egészből? Konfliktusaink nagy része abból fakad, hogy sokszor nem értjük a másik ember gondolkodásmódját.  Ez azért van, mert  emberek különbözőek. A jó hír viszont az, hogy kiszámíthatóan különbözőek. Amint az emberek megérzik, hogy valaki megértette őket, ők is motiváltabbakká válnak arra, hogy megértsék a te nézőpontodat. Így ha valaki megtanul  „mások nyelvén kommunikálni” soha nem látott lehetőségek nyílnak meg előtte. A hatékony kommunikációs módszerek elsajátítása az önmagunkba történő legértékesebb befektetés.

Ha kiváncsi vagy a további részletekre, vedd fel velünk a kapcsolatot!

4. Egyéni és csoportos mentorálás

Kiknek ajánljuk:

Mindenkinek, aki valamilyen területen fejlődni szeretne 

Rövid leírás:

A mentorálás egy olyan hosszabb ideig tartó folyamat, amely célja a mentorált fejlődésének elősegítése, iránymutatás az általa vágyott eredmények elérésében. Az egyéni igények változatossága miatt, a mentorálás teljesen személyre/csoportra szabott, közösen kialakított egyedi folyamat.

Ha kiváncsi vagy a további részletekre, vedd fel velünk a kapcsolatot!

5. Mastermind csoportok

Kiknek ajánljuk:

Mindenkinek, aki valamilyen területen fejlődni szeretne 

Rövid leírás:

Egy mastermind csoportban a résztvevők moderátor segítségével egy megadott könyv alapján egy – egy témát vagy fejezetet dolgoznak fel. Megosztják egymással a tapasztalataikat, gondolataikat, érzéseiket, ötleteiket, észrevételeiket. A csoport tagjai ezekre reagálnak, válaszolnak és tovább gondolják őket. A közös gondolkodás mindenkinek teret ad az őszinte kifejeződésre, inspirációk, ötletek gyűjtésére, problémái megoldására. A csoport támogatás pedig nagyban gyorsítja a személyes fejlődést.

Jelenleg az alábbi két témában tartunk mastermindokat, de a listát folyamatosan bővítjük.

  • Napoleon Hill: Gondolkozz és gazdagodj!
  • John Maxwell:  The 15 invaluable laws of growth (a foglalkozás magyar nyelvű, de a könyv feldolgozása angol tudást igényel)
Ha kiváncsi vagy a további részletekre, vedd fel velünk a kapcsolatot!

RÓLUNK

Csucsuj Réka

Self-Leadership tréner, előadó, coach (John Maxwell Team)

Sokáig nem tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel. Későn ismertem fel, mennyire fontos az, hogy megismerjem magam, és felfedezzem az erősségeimet. Így már a pályaválasztáskor rossz irányba indultam. Sajnos pár év kellett mire rájöttem, hogy olyan területen vagyok és olyan élet felé haladok, amelyet nem szeretnék magamnak. Nagyon nehéz volt a váltás és bár nekem sikerült, tudom, hogy mennyien beleragadnak a mókuskerékbe, mert bizonytalanok és félnek váltani. Száz emberből kilencvenöt csak azért van ott, ahol van, mert nem volt egy határozott terve arra vonatkozóan, mit akar elérni. Pedig az életben az egyik legfontosabb, hogy azt csináljuk, amit szeretünk.

Rájöttem, hogy ha sikeres akarok lenni ahhoz jóval több kell, mint, amit az iskolapadban megtanulhatok. Ekkor kezdtem el a személyes fejlődéssel foglalkozni. Azóta több mint 100 fiatalnak segítettem abban, hogy tudatosabban éljenek. Megtaláltam azt, amit szeretek és amiben jó vagyok, ezért nagyon szerencsésnek mondhatom magam.

Pintér Zoltán

Cégvezető, vállalkozó, oktató és közgazdász

Közel 15 év munkatapasztalattal, egy alkalommal kerestem és választottam tudatosan a munkámat. Sohasem kellett állásinterjúkra járnom, mindig a következő hozzám érkező lehetőséget ragadtam meg, és ebből építkeztem.  Bár ez akkor nagyon kényelmes volt, de egy olyan szakmai pályán indított el, amelynek nem volt jövője. Azután egy ponton segítséget kaptam, elkezdtem fejleszteni önmagamat, és tudatosan változtattam. Eldöntöttem, hogy milyen irányba akarok haladni, mi ezzel a célom, és azt hogyan fogom elérni. Ma több saját vállalkozásom van, céget vezetek és oktatok.

RÓLUNK MONDTÁK

There are no reviews yet. Be the first one to write one.

ÍRJ TE IS VÉLEMÉNYT!

KAPCSOLAT

Ha kérdésed lenne, keress bennünket bátran telefonon, vagy írj nekünk üzenetet!

+36 20 345 6249